2013. december 12., csütörtök

a levegő veszélyes vadásza

A sólyomfélék (Falconidae) a madarak osztályának a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe tartozó családja.

Előfordulásuk

Szinte a világ minden táján előfordulnak, kivéve Afrika egyes távoli kis szigeteit és az Antarktiszt.

Megjelenésük

Testsúlyúk 35–1735 gramm között van. Legörbülő, hegyes csőrük és erőteljes, hegyes karmokat viselő lábuk van, látásuk kitűnő. Tollazatuk színe nem vírító, olyan amivel beleolvadnak a környezetbe. A hím és a tojó tollazata nem különbözik, ám a hímek majdnem mindig kisebbek a tojóknál.

Életmódjuk

Nappali ragadozók. Táplálékuk kisebb emlősökből, hüllőkből, rovarokból, madarakból és dögökből áll. Gyors repülők.

Szaporodásuk

Fészkealjuk többnyire 2–4 tojásból áll, és általában a tojó költ. A költési idő változó, a kisebb fajoknál általában 28 napig tart, a nagyobb fajoknál 35 napig.

Rendszerezés

A sólyomfélék feltehetően a dél-amerikai kontinensen alakultak ki, legtöbb fajuk ma is ott él. 12 nemükből 7 ma is csak Dél-Amerikában él. A Falco nem képviselői a későbbi korok során kirajzottak Dél-Amerikából és világszerte elterjedtek. A későbbiekben ebből a nemből alakultak ki már az Óvilágban az apró termetű törpesólymok és a verébsólymok. A sólyomféléken belül a nemek rokonsági foka és az alcsaládrendszer meghatározása nem minden rendszerben egyforma. Korábban nem különböztettek meg alcsaládokat a családon belül. Később a karakarákat, valamint a kígyászsólymot és az erdeisólymokat elkülönítették alcsaládi szinten is a valódi sólymoktól, vércséktől és törpesólymoktól.
A DNS-szintézisen alapuló vizsgálat kiderítette, hogy a legősibb fajok az erdeisólymok és a kígyászsólyom, ezek annyira eltérnek a többiektől, hogy külön alcsaládba sorolásuk indokolt. A karakarák csak távolabbi rokonaik, közelebb állnak a valódi sólymokhoz, mint korábban gondolták, így e két csoport együtt alkotja a Falconinae alcsaládot. Azonban ezen belül kettő nemzetséget (tribusz) különböztetnek meg, melyeknek önálló leszármazási vonaluk van. Egyik nemzetségbe tartoznak a karakarák, míg a másikba a valódi sólymok. A két nemzetség között összekötő fajként áll a dél-amerikai pettyes törpesólyom (Spiziapteryx circumcinctus), melyet többnyire a valódi sólymok közé sorolnak, de bizonyos tulajdonságaiban a karakarákra is emlékeztet.
A különféle rendszerek azonban elég eltérően értékelik az alcsaládrendszert. Egyes rendszerekben egy alcsaládot sem különítenek el. A legtöbb rendszer azonban tagolja a családot, de nem mind azonos féleképp, az itt feltüntetett változaton kívül, néhol négy alcsaládra bontják a családot – Herpetotherinae a kígyászsólyommal és az erdei sólymokkal, Polyboridae a karakarákkal, Falconinae a sólymokkal és Polyhieracinae a törpesólymokkal és a verébsólymokkal – másutt csak a kígyászsólymot választják le alcsaládi szinten, ismét másutt a karakarákat is.
A család az alábbi 2 alcsalád, 12 nem és 65 faj tartozik:

Kígyászsólyom–formák

A kígyászsólyom–formák (Herpetotherinae) alcsaládjába kettő nem és 8 faj tartozik.

Sólyomformák

A sólyomformák (Falconinae) alcsaládba a következő 2 nemzetség, 9 nem és 57 faj tartozik:

Karakarák nemzetsége

A karakarák nemzetségébe (Caracarini) a következő 5 nem és 10 élő és egy kihalt faj tartozik:



Valódi sólymok

A tarka vércse (Falco sparverius) a valódi sólymok közé tartozó faj.
kék vércse (Falco vespertinus)
A valódi sólymok (Falconini) nemzetségébe a következő 4 nem és 46 recens (és 1 kihalt) faj tartozik:





 http://fenke.hu/wp-content/uploads/2013/07/Solyom.jpg

forrás: http://fenke.hu/wp-content/uploads/2013/07/Solyom.jpg.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

Vadisznó

A vaddisznó  az emlősök  osztályába, a párosujjú patások   rendjébe és a disznófélék  családjába tartozó faj.

Előfordulása

A vaddisznó elterjedési területe óriási, felöleli Eurázsia egészét, Ázsia déli részét és Indonézia szigeteinek egy részét is. Korábban élt a Brit-szigeteken is, de innen már kiirtották. Elterjedési területe Marokkótól keletre egészen Egyiptomig terjedt, felölelte az Arab-félszigetet, egész Európát, a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát, Szibériát, Indiát, a Hátsó-indiai félszigetet, a Maláj-félszigetet, Kínát és Japánt is. Az indonéz szigeteken keletre egészen Flores szigetéig őshonos. Északon felhatol Skandinávia déli részéig és Dél-Szibériáig. Számos szigeten előfordul, ahol sok helyütt helyi alfajai alakultak ki, mint Szardínián, Korzikán, Srí Lankán, Hajnanon, Tajvanon vagy az Andamán-szigeteken.
Afrikában korábban a Szaharától északra mindenütt előfordult. Mára az afrikai alfajok száma nagyon megcsappant. A korábban Törökország déli részétől egészen Izraelig, valamint Egyiptom északi részén és Líbiában élő Sus scofa libycus és a Szudánban és Egyiptom déli részén élő szennárdisznó (Sus scrofa sennaarensis) mára kihaltnak tekinthető. Az Atlasz-disznó (Sus scrofa barbarus), mely Marokkó, Algéria és Tunézia területén, elsősorban az Atlasz-hegységben fordul elő, szintén nagyon ritkává vált. Mára az Arab-félszigeten is csak a legészakibb területeken élnek vaddisznók.
A vaddisznóknak nincs különleges igénye élőhelyükkel szemben. Csak a minden búvóhely nélküli, teljesen nyílt területeket és a hegyek magas részeit kerülik. Angliából a középkorban kiirtották, de néhány éve vaddisznófarmokról kiszökött példányokból szabad területen élő állomány kezdett kialakulni. Jelenleg az angliai létszáma rohamosan növekszik. A Skandináv-félszigeten továbbra sem fordul elő. Elterjedésének északi határa nagyjából a 30–40 cm-t meghaladó tartós hótakaró határával esik egybe.
Annak ellenére, hogy vadászatuk Európában mindenütt intenzív, a vaddisznó állományok terjeszkedése, növekedése és ebből eredő - főleg mezőgazdasági - kártétele folyamatosan növekszik.
Ezen felül az állományok évről évre meglehetősen erősen változnak, így nagyon nehéz pontos képet rajzolni a faj elterjedéséről. Jelenleg nagyjából követi a kiterjedt erdőségeket, ahol az állatok védelmet és táplálékot találnak. A legkedvezőbbek kétségkívül a nedves talajú lombos és elegyes erdők, ahol a vaddisznó könnyen túrhat táplálék után, de fontos számára a nagy őszi tölgy- és bükkmakktermés is. Korábban bizonyára a ligeterdők voltak a vaddisznó elterjedésének középpontjai, de ezt az erdőtípust a mai Közép-Európában jószerivel teljesen kiirtották. A ligeterdőket a síkságon és a középhegységekben a fenyvessűrűségek helyettesítik, ide tudnak a disznók visszahúzódni, és ezek biztosítják, hogy ez a vad minden üldözés ellenére még mindig eredménnyel meg tud élni a kultúrterületeken. Hazánkban a vaddisznó nagyon elszaporodott, bevette magát a nádasokba is, de éjszakánként a fővárosban (a budai oldalon) is lehet találkozni vele.

A vaddisznó mint betelepített faj

Betelepített vaddisznók Floridában
A vaddisznót eredeti elterjedési területén kívül is sokfelé meghonosították. Viszonylag tisztavérű vaddisznók betelepítve csak Amerikában élnek. A Föld többi pontján élő állatok vagy elvadult házisertések vagy a vaddisznó és háziasított rokonának hibridjei. Mivel azonban teljesen vadon élő állatokról van szó, megjelenésük és életmódjuk is teljesen megegyezik a vaddisznóéval, így itt említjük meg őket.
A vaddisznót mint fontos vadászható állatot a 20. század elején telepítették be az Egyesült Államokba. A vaddisznó sok helyütt keveredett az USA déli részén, főként Texas államban élő elvadult házi sertésekkel, melyek ősei a 16. század óta éltek elvadulva a területen. E keveredések miatt tisztavérű vaddisznók nemigen élnek Észak-Amerikában, csak ilyen többnyire keverék állatok, amelyek azonban külsőre nagyon hasonlítanak a vaddisznóra. Az Egyesült Államok államai közül ma sok vaddisznó él Kalifornia, Florida, Dél-Karolina, Georgia, Alabama, Arkansas, Oklahoma, Louisiana, Arizona és Texas államok területén.
Dél-Amerikában is élnek meghonosított vaddisznók. Ezek ellentétben észak-amerikai rokonaikkal többnyire tisztavérűek. Argentínába 1900-ban telepítették be a vaddisznót vadászati céllal és ma a 40. és a 44. szélességi kör közötti területen elég sok él belőlük.
Házisertéssel kevert vérű, külsőleg vaddisznóra hasonlító elvadult állatok sokfelé élnek Földünkön, így Új-Guinea szigetén, Ausztráliában, Új-Zélandon, a Hawaii szigeteken, Trinidadon és Puerto Rico szigetén is. Ezen területek többségére az állatokat még több száz évvel ezelőtt telepítették be. A Hawaii szigetekre mintegy 1000 évvel ezelőtt vitték magukkal a szigetekre betelepülő polinéziaiak. Új-Guinea szigetére szintén nagyon korán kerültek disznók.
Ausztráliába viszont csak a 19. század elején telepítették be. Mára ezek az elvadult állatok nagyon kártékonyak az őshonos állat- és növényvilágra ezért a vadászat teljes mértékben szabad rájuk.
Sok délkelet-ázsiai és óceániai szigetre is emberek segítségével kerültek disznók, így a Bismarck-szigetekre, az Admiralitás-szigetekre és a Salamon-szigetekre is.

Alfajai

Kontyos disznó Sus scrofa cristatus
Nagy elterjedési területe miatt a vaddisznónak sok alfaja alakult ki. Testméretük északról dél felé haladva egyre csökken, de az elterjedési terület északi részének szigetein élő alfajok is jóval kisebbek a kontintális formáknál.
A következő alfajokat különböztetik meg:
Egyes rendszerek csak négy alfajt ismernek el ezek közül és a többit ezekbe olvasztják be.

Megjelenése

Wild Boar Habbitat 2.jpg
Testhossza 110-155 centiméter, farka vékony, 15–20 cm hosszú, az erős kanok marmagassága 1 méter is lehet, tömege 50-190 kilogramm (kanok) és 35–160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek, a Kárpátokban például elérhetik a 350 kg-ot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig fele akkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon. Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal nem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nőnek, míg a felsők felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpárok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják őket.

Életmódja

Koca malacaival
A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, ezt kondának nevezzük. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kondához lazán vagy szorosabban kötődve további állatok is csatlakozhatnak. Gyakran az előző évi fiatalok is a közösségben maradnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, anélkül hogy a fiatal állatokkal törődnének. Csak a szaporodási időszak kezdetekor csatlakoznak a kocákhoz.
Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem nagyon zavarják vagy üldözik (vadásszák) őket. Mindennap oda térnek vissza, pihennek a sűrűben vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban. Estefelé megélénkül a konda, és a disznók táplálkozni indulnak. Óvatosan közelednek az erdőszélhez, közben minden irányban figyelnek. Ilyenkor csodálatosan halkan képesek mozogni, míg egyébként, például ha menekülnek, nagy zajjal törtetnek át a sűrűségen. Ha elfogy a táplálék, messzire elkóborolnak, hogy új táplálkozóhelyeket keressenek. Többnyire lassú ügetéssel szaladnak, de ha menekülnek, bukdácsoló galoppba csapnak át. Ezt azonban csak rövid távon, többnyire csupán néhány száz méteren tudják tartani. Jól úsznak, ezért nagy folyók vagy tavak szigetein is megtelepedhetnek.
Ha különösen bőséges táplálkozóhelyre bukkannak, ott gyakran nagy csapatba verődnek össze. Így volt ez például a Duna ligeterdeiben a tölgymakkérés idején. A kondák egészen közel kerülhetnek egymáshoz, nem verekszenek, és nem igyekeznek egymást távolabbra szorítani, önállóságukat azonban megtartják. Tagjaik személyesen ismerik egymást, és sivalkodó, röfögő hangon tartják a kapcsolatot. A vaddisznóknak egészen különböző hangjaik vannak, ezek jelentését csak a tapasztalt szakemberek értik. A látás ezzel szemben náluk alárendelt szerepet játszik. Apró szemükkel gyengén látnak, inkább hallásukra és rendkívül érzékeny, ormányszerű orrukra hagyatkoznak. Ez utóbbival túrnak, amikor férgek, rovarlárvák vagy gumók (burgonya vagy más raktározógyökér), esetleg gombák után kutatnak. Csaknem korong alakú orrukkal fel tudják szaggatni a talajt, de ugyanakkor meg is érzik, ha ott valami ehető akad. A házidisznókat, amelyek közös őse a vaddisznó, sok mindenre, például a szarvasgomba-keresésre is be lehet idomítani.
Dzik w Rezerwacie Pokazowym Żubrów w Białowieży 02.jpg
A vaddisznók kedvelik a társaikkal való "bőrkapcsolatot". Együtt pihennek, összedörzsölik sörtéiket, így egymást tisztogatják. Gyakran olyan szorosan feküsznek egymás mellett, hogy a megfigyelő alig tudja az egyes testeket megkülönböztetni egymástól. A kanok erősen fejlett agyarai nemcsak arra valók, hogy a riválisokkal harcoljanak velük, de agyaraikkal védekeznek a ragadozók ellen is. Keményen tudnak küzdeni, és sarokba szorítva rendkívül támadékonyak. A legveszélyesebbek azonban a malacos kocák, amelyek már nemegyszer megtámadták és meg is sebesítették a békés járókelőket vagy bogyószedőket.
A vaddisznót joggal nevezhetjük igazi mindenevőnek. Tölgy- és bükkmakk, valamint mindenféle, a földön elérhető gyümölcs mellett férgeket és más, a talajban talált állatokat is fogyaszt. Megfogja a patkányt, a pockot, utóbbi kölykes fészkét megszimatolja, és orrával kifordítja, de rámegy a dögre, az elhullott vadra is.

Veszélyes-e a vaddisznó?

Normál esetben a vaddisznó fél az embertől, messze elkerüli. Azonban veszélyt jelenthet állatra és emberre is, ha sarokba szorítják, vagy ha malacait veszélyben érzi, ekkor képes nekimenni a rókának, farkasnak, még az embernek is. Sajnálatos módon történtek már az erdőkben halálos vaddisznótámadások.

Szaporodása

Vadmalacok
A vaddisznók párzási, búgási ideje november és január közé esik. A vemhességi idő 16-21 hét, az alom 4-10 malacból áll. A koca malacozás előtt kis mélyedést készít, amelyet puha levelekkel, gazzal ki is bélel. A malacok világosan és sötéten csíkoltak. Szemük nyitva van, és alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat. Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg aztán néhány nappal később egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak megvan a maga helye. A fiatal állatok, mint a házidisznók is, amelyek csak gyengén szőrözöttek, meglehetősen nagy melegigényűek. Sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A család ezért szorosan összetart. A malacok kb. 3 hónapig szopnak, ettől kezdve már szilárd táplálékot is fogyaszthatnak. Féléves korukra önellátóak. Kb. 9 hónappal később színezetük már a felnőtt állatokéhoz hasonló, ezeket süldőknek nevezzük. A vaddisznó a szabadban 12 évig élhet.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

A legjobb vizi vadász

A krokodilok (Crocodylia) a hüllők (Reptilia vagy Sauropsida) osztályába tartozó egyik rend. Ma élő legközelebbi rokonaik a madarak (Aves), melyekkel monofiletikus csoportot alkotnak. A krokodilok a hüllők osztályának Archosauromorpha alosztályágába tartoznak, legközelebbi rokonaik az Aetosauria, Phytosauria, Rauissuchia rendek. E négy csoportot Crurotarsi kládba vonják. Az ezzel testvércsoport Ornithodira kládba tartoznak a repülő őshüllők (Pterosauria) és a dinoszauruszok  (Dinosauria), ahová a madarak is beoszthatók.

jellemzése

Általános testfelépítés és kültakaró

A krokodilok alkata gyíkszerű, hát–hasi irányban kissé lapítottak, fejük erősen megnyúlt, arckoponyájuk erőteljes, rövid nyakon foglal helyet. Farkuk hossza megegyezik a test hosszával, de oldalirányba lapított; evezőszervként működik a vízben. A krokodilok kültakarója rendkívül erős, páncélszerű – innen ered régebbi nevük: páncélos hüllők. A szarupikkelyek egységes szarulemezekké és szarupajzsokká forrtak össze, melyeket alulról még csontos pajzsok is erősítenek. A hátoldal pikkelyei sokkal erősebbek, sötétebb, zöldes, barnás színűek, szabályos elrendeződésűek, a farokrész peremén felfelé álló szaruperem is található. A hasoldal pikkelyei vékonyabbak, gyengébbek, és szennyes sárga színűek. A fajmeghatározásnál különösen nagy jelentősége van a tarkón található szarupajzsok alakjának és elhelyezkedésének.

Csontvázrendszer

A krokodilok csontvázrendszere számos különlegességet mutat. Koponyájuk megnyúlt, lapos, a fej csúcsán található a szemüreg. A koponya diapszida-típusú, vagyis két két–két harántékablak található rajta, hasonlóan a Lepidosauromorpha hüllőkhöz. Mint az a több Archosauria hüllőre is jellemző, az egyik halántékablak nem nyílik ki, ellenben van egy szemüreg alatti harmadik kisebb koponyanyílás. Ezért is nevezik a koponyájukat triapszida-típusúnak. A koponyacsontok erősen összenőttek, a szájpadlás erőteljesen elcsontosodott, a koponyacsontok és a fejbőr is elválaszthatatlanul egymáshoz nőttek.
A fogak nem ránőtt fogak, mint a többi hüllőnél tapasztalhatjuk, hanem valódi gyökeres fogak, beleékelődnek az arckoponyába. A foggyökér mindig csak egyszerű. Rágásra nem alkalmasak, csak az áldozat megragadására és darabokra tépésére. Minden fog egyforma alakú, kúpos, csak kissé görbül hátra. Különbség a fogak méretében van. Ha egy fog letörik az alatta lévő pótlófog kinyomja az eredeti gyökerét, és előbújik az új fog. A felső állcsont szájpadlása erősen elcsontosodik, ezzel védve az agyat a nagyobb falatok egészben való lenyelésekor.
A gerincoszlop erőteljes, rajta ún. csigolyabordák találhatók, mely ősi bélyeg a hüllők közütt. A hátgerincben 9 nyak-, 12–13 hát-, 2–4 lágyék, 2–3 kereszt- és 34–42 farkcsigolya van. A csigolyák hátsó fele domború, elülső része pedig homorú, hogy a hátulsóval összepasszoljon. A 12–13 kétfejű, Y-alakú horogszerű nyújtványokkal ellátott bordán kívül vannak még különleges, vékony, a gerincoszloppal össze nem növő csontos hasi bordák is, melyek a hasizmok rétegei között 7–8 harántsorban helyezkednek el. Ezek elől az utolsó borda porcos részére és a mellcsont porcos nyujtványára támaszkodnak, hátul pedig a fancsontra illeszkednek, és így az ún. hasmellcsontot alkotják. Még a nyakcsigolyáknak is vannak rövid, kétfejű, szabad végükön bárd alakú bordáik. A kulcscsont hiányzik. Az előbb említett 12–13 mellkasi bordán különleges ún. horognyúlvány (Y-alakú bordakapcsolat) található, mely a bordát a mögötte lévőre támasztja, ettől a mellkas alkotása kiváltképp erős lesz (ez a madarakra is jellemző, és konvergens módon jelentkezik a Lepidosauria alosztályágban is a felemásgyíkok között). A bordák szegycsonthoz kapcsolódnak. Végtagjaik gyengébb alkotású tolólábak, mely csak kissé emelik meg a testet, és nem támasztják alá. A láb ujjai között úszóhártyák feszülnek.
A krokodilok csontvázrendszere, mellette a hasmellcsont, és a hozzá kapcsolódó hasi bordák
A krokodilok fogai nem ránőtt fogak, mint a többi hüllőé, hanem valódi, mederben ülő, gyökeres fogak.

Emésztőrendszer

Igen különleges felépítésű az emésztőrendszer is. A rövid és lapos nyelv az alsó állkapocs aljához nő le teljes hosszában, ízlelőbimbókban gazdagnak mondható. Nyálmirigyeik nincsenek, a táplálékot mindig nedves állapotban nyelik le. A gyomor – hasonlóan a madarakhoz – kettős tagolódású, egyrészt áll egy mirigyes gyomorból, másrészt egy erősen fejlett simaizomzatú zúzógyomorból. Az állat még köveket is nyel, melyek segítik a zúzógyomorban a keményebb táplálék megőrlését. A két gyomor csak egy kis nyíláson át van összeköttetésban egymással. A rövid bélcsatorna a vékonyfalú, bolyhos gyomorvégi bélből s a zegzugosan haladó vékonybélből áll. A végbél rövid és széles, vakbél nélkül. A hasnyálmirigy eléggé, a kettőslebenyű máj erősen fejlett, az epehólyag körte alakú, a lép kicsiny. Az emésztőrendszer kloákában végződik, mely egy hosszanti hasíték a farok tövében.

Vérkeringés

Az anyagszállító-rendszer messzemenően fejlettebb, mint a többi Reptiliáé. Szívük kis méretű, mely erős szívburokban foglal helyet. A szívben a kamrai válaszfal teljes. A bal kamrából ered a jobb, a jobb oldaliból pedig a bal osztóértörzs a tüdőosztóértörzzsel együtt. Eredete helyén mindkét értörzs nyilt összeköttetésben van egymással, amely azonban csak akkor szabad, ha a szívkamrák félhold alakú billentyűit a visszaözönlő vér bezárja. A kettős aortaív – tipikus szívformában – itt is megtalálható, és a vér a két aortaív között lévő kis nyíláson át tud keveredni, amely éppen elég, hogy ne alakulhasson ki állandó testnőmérséklet, tehát a hidegvérűség – amely a többi hüllőre is jellemző – megmarad.

Légzés

A légzőrendszer alkotása is mutat különlegességeket. Zárható orrnyílásuk – szemhez hasonlóan – a fej magasabb részén található, így úgy képesek víz alatt maradni, hogy közben a víz felszíne fölött mindent látnak, és lélegezni képesek. A garatot egy puha, kötőszövetes lebennyel képesek elzárni, így a víz ott nem képes befolyni. A gégefő egy hasítékon át a nyelv töve mögött nyílik, kissé kiszélesedik, azután a légcsőben folytatódik, mely a nyakon végighúzódik, belép a mellüregbe s két hosszú, görbült csővé oszlik, melyek aztán közvetlenül a két tüdő közepén levő nagy légtartóba, centrális üregekbe torkollnak. A belélegzett levegő ezekből áramlik át a számos redős kamrába. Tüdejük nagy mennyiségű levegőt képes befogadni, a víz alatt akár 1 óráig is bírják újabb levegővétel nélkül. A redős-kamrás tüdőhöz érdekes módon még légzsákok is kapcsolódnak, mely jellemző a madarakra, és a repülő őshüllőknél és a dinoszauruszoknál is fellelhető volt.

Kiválasztás

Kiválasztásuk természetesen utóvesével történik, amint az a többi hüllőrendre, a madarakra és az emlősökre is jellemző. A lebenyes, sötétpiros vesék a lágyékcsigolyákhoz függeszkednek; húgyhólyag nincsen, a húgyvezeték szorosan az ondóvezeték mellett nyílik a kloákába.

Idegrendszer

Az idegrendszer is igen fejlettnek mondható, az agy térfogata a testhez viszonyítva nagy. A krokodilok viselkedése sokkal összetettebb, mint a többi hüllőé; képesek megjegyezni nevelőjüket – akit így nem is bántanak, sőt engedik, hogy simogassa őket –, névre is hallgatnak. A nílusi krokodil például emlékezetből tudja, hogy mikor érkeznek a szavannán várakozó állatok a folyóhoz, hogy átkeljenek. Agyuk fejlett, felépítése a madarakéra emlékeztet, gyors reagálásra képes, plasztikus. Szemük felépítése egyezik a madarakéval, három szemhéjuk alakult: egy felső, egy alsó és egy átlátszó pislogóhártya. Látásuk viszonylag fejlett, a színeket csak kezdetlegsen képesek egymástól elkülöníteni. A szemek kicsiny szemüregben mélyen fekszenek a koponya belsejében. A koponya két oldalán találhatók a fülbemetszések, melyek bőrlebennyel elzárhatók. A fül külső és belső fülre tagolódik, a belső fülben már csiga található, mely a többi hüllőnél nincs meg. Szaglásuk nem túl kifinomult, a többi hüllőnél fejlett Jacobson-féle szerv itt csökevényes. Ízérzékelésük ellenben nagyon fejlett és kifinomult.

Szaporodásbiológia

A herék a hasüregben a vesék mellett fekszenek. A kloáka hátsó részében fekvő hímvessző egyszerű, kúp alakú s mély csatorna fut rajta végig. A kloáka mindkét oldalán két nagy mirigy van, melyeknek váladéka erősen pézsmaillatú s valószínűleg a nemi tevékenységgel vannak kapcsolatban. Két másik hasonló minőségű mirigy található az állkapcsoknak a fej középvonalához közeleső oldalán. A nemi ingerültség alkalmával ezek a mirigyek csapszerűen kitüremkednek, ami már a fiatal állatokon is megfigyelhető. A krokodilok megtermékenyítése – természetesen – belső, a párzás a sekély vízben történik. A nőstény meszes héjú, vastag fehérjerétegű tojásokat rak a part homokjába, a fészekben ágdarabokat, leveleket is hord, hogy a bomlás közben keletkező hő segítsen a kikelésben. A fészket általában magasra építi homokból. Az anyaállat agresszíven védelmezi a fészket, bármire, amely a közelébe merészkedik rátámad (emberek is gyakran így esnek áldozatul krokodilnak). A fiókák nemét érdekes módon a fészekben uralkodó hő dönti el: 33 °C alatt nőstények, míg 33,9 °C felett hímek kelnek ki a tojásból. A kikelést az anyaállat is segíti, majd szájba véve a krokodilfiókákat a vízhez viszi őket, ahol még pár napig vigyáz rájuk. Megállapíthatjuk tehát, hogy a krokodilok utódgondozása messzemenően a legfejlettebb a hüllők között.
Így ír az Urania Állatvilág (Gondolat, Bp., 1969) a krokodilok fészkelési és utódgondozási szokásairól:
„A krokodilusok szaporodása is igen érdekes. Valamennyi hüllő közül – amennyire ez ismeretes – kitűnnek tevékeny ivadékgondozásukkal. A nőstény 20-tól 100-ig terjedő tyúk- és lúdtojás közti nagyságú, keményhéjú és likacsos tojásait vagy a parti homokba ásott gödörbe helyezi, s a kiköltést a Nap melegére bízza, vagy iszapból és füvekből fészket készít, a tojásait rothadó növényanyaggal takarja le, úgyhogy valóságos költőkemence jön létre. Az anyaállat az ivadékok kikelése közben, amely 70–90 napig tart, a fészken vagy annak közelében tartózkodik. Őrzi tojásait. Ceylon szigetén Deraniyagala még azt is megfigyelte, hogy a mocsári krokodilus (Crocodylus palustris) egy tócsa vizéből farokcsapásokkal hébe-hóba vizet fröcsköl fészkére, nyilván a fészekanyag korhadásának elősegítésére. Az ivadékok röviddel a kibúvás előtt a tojásban elkezdenek vartyogni. A nőstény ekkor odasiet, az ágakat vagy a homokot és földet félrekotorja, s az ivadékokat odavezeti vízhez.”
A nílusi krokodil meszes héjú tojásai
Csukaorrú aligátor nőstény frissen kikelt fiókáival

Életmód

A krokodilok egy faj kivételével édesvízi ragadozók. A legnagyobb faj a nílusi krokodil – mely egyben a rend típusfaja is – akár az 6–8 métert is elérheti, de leírtak már kivételes, 10 méteres példányokat is. A krokodilok falánk ragadozók, mindenféle állati eredetű táplálékot felfalnak, sőt a dögöt sem vetik meg. Napközben a parton napoznak, hogy vérük felmelegedjék, inkább éjjel vadásznak, de ha van lehetőségük, nappal is zsákmányolnak – például az itatóra jövő állatokat vagy a partra jövő embereket. Európa és az Antarktisz kivételével minden kontinensen élnek képviselőik, ma mintegy 30 fajukat ismerjük. Mára csak elvétve tisztogatja ki a krokodilok száját és fogát egy kismadár, a krokodilmadár.

A krokodilok és a madarak közös sajátosságai

A krokodilok és a madarak nagyon közeli rokonai egymásnak, mely már a korai anatómiai vizsgálatok során kiderült. A madarak, a dinoszauruszok, a repülő őshüllők és krokodilok egy rokonsági kört alkotnak, közösen Archosaurusoknak (Archosauromorpha, „uralkodó gyíkok” [ógörög]) nevezzük őket. A krokodilok közelebbi rokonai a madaraknak, mint a többi ma élő hüllőknek, melyet számos anatómiai sajátosság is alátámaszt:
  • a bordáikon Y-alakú horognyúlványokat találunk, melyek a bordát a mögötte lévőre támasztják, ezáltal a mellkas sokkal masszívabb, ellenállóbb lesz;
  • koponyájukon két halántékgödör található (az ún. diapszida-koponyatípus);
  • gyomruk két részre tagolódik, ún. kettős gyomor: egyik része szűkebb, hasonlít a madarak mirigyes gyomrára, a másik fala kimondottan izmos, olyan mint a madarak zúzógyomra; ebbe az állat még köveket is nyel, hogy segítse a táplálék megőrlését;
  • vérkeringésük hasonlóan fejlett, mert a szívben a kamrai válaszfal teljesen zárt (az artériás rendszer speciális felépítése miatt a vér kissé keveredik, ezért nem alakulhat ki állandó testhőmérséklet);
  • tüdejükhöz légzsákok kapcsolódnak, melyek az ő esetükben a minél több oxigén megtartását szolgálják a víz alatt;
  • szemükön hármas szemhéjat találunk, akárcsak a madarakén: egy alsó és egy felső szemhéj, valamint egy vékonyabb pislogóhártya;
  • agyuk felépítése teljesen a madáragy felépítését tükrözi (a kisagy méretében van némi különbség, mert ez a madaraknál a repülő életmód következtében fejlettebb, nagyobb);
  • tojásszerkezetükben közös: egyrészt mészhéjú tojásokat raknak, másrészt vastag fehérjerétege van (a többi hüllő tojása lágy szaruhéjú és nincs fehérjéje – vagy csak csekély);
  • felettébb fejlett ivadékgondozás: az anyaállat őrzi a fészekbe rakott tojásokat, és a kikelő utódokat pár napig gondozza is (a madarak utódgondozása természetesen ennél jóval fejlettebb, de a krokodilok e kezdetleges ivadékgondozása óriási előrelépés a többi hüllőhöz képest).
A krokodilok kamrai válaszfala tökéletesen zárt a szívben, de az artériás érrendszer speciális felépítése miatt a vér mégis keveredik, így nem alakul ki állandó testhőmérséklet. Ezért napozásra van szükségük, mint a képen látható nílusi krokodilnak

Rendszerezés

A rendbe az alábbi ma élő családok, nemek és fajok tartoznak.



Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2013. december 11., szerda

Az orángután élete

Az orangután (Pongo) az emberszabású majmok ázsiai neme. Fejlődési vonala (Ponginae alcsalád) mintegy 14 millió éve vált el a többi emberszabásúétól (Homininae és Dryopithecinae alcsaládok). Neve malájul erdei embert jelent. Az indonéz bennszülöttek félték és tisztelték, egyes törzseknél a férfiasság próbája volt egy kifejlett hím legyőzése kézitusában.
A közelmúltig két alfajt különböztettek meg, a szumátrai orangutánt (Pongo pygmaeus abelii) és a borneói orangutánt (Pongo pygmaeus pygmaeus). Újabban a két elkülönült populációt külön fajoknak tekintik, Pongo abelii és Pongo pygmaeus néven. A borneói orangutánoknak viszont 3 alfaját különítik el:
  • Pongo pygmaeus pygmaeus (Északnyugat-Borneó),
  • Pongo pygmaeus morio (Északkelet- és Kelet-Borneó) és
  • Pongo pygmaeus wurmbii-t (Délnyugat-Borneó).

Elterjedése

A leletek tanúsága szerint régebben egész Délkelet-Ázsiában élt; napjainkra Borneó és Szumátra szigeteire szorult vissza.

Megjelenése, felépítése

Az orangután a legnagyobb testű, fán élő állat. Nemi dimorfizmusa erőteljes: a hímek közel 1,5 m magasak, tömegük elérheti a 140 kg-ot, a nőstények feleekkorák. Az idős hím orangután jellegzetes pofalemezeket növeszt. Testét hosszú, vörös szőrzet borítja. Karjai lényegesen hosszabbak lábainál, a hímek karfesztávolsága közel 2,5 m.

Életmódja, viselkedése

Elsősorban gyümölcsökkel, azon belül is főleg fügefélékkel táplálkozik. Az orangutánok mozgása különböző gyümölcsök éréséhez igazodik. Emellett eszik leveleket, gallyakat, rügyeket és virágokat, sőt, esetenként földet is – alighanem ásványi anyagai miatt. Étrendjét kisebb rovarokkal, gerincesekkel, tojással egészíti ki; A fák lombozatában, odvaiban megmaradó esővizet issza.
Többnyire délelőtt és késő délután aktív. Éjszakára lombokból épít fészket a lombkoronaszintben, úgy 10–20 méter magasan. A vizet afrikai rokonaihoz hasonlóan kerüli, így úszni sem tud.
A kifejlett hím territóriuma nagyobb, mint a nőstényeké, és a területtel jár a párzás joga is. Még a nagy hímek territóriuma sem túl nagy: Borneón 2–6, Szumátrán 2–10 négyzetkilométer. Ennél nagyobb területet a sűrű esőerdőben nem is tudnának ellenőrizni. A fiatalabb hímek egyedül vándorolnak egyik területről a másikra, és ők is megpróbálnak párosodni a nőstényekkel, legtöbbször azok ellenkezésének dacára.
A nőstények egyedül vagy egy másik nősténnyel, illetve kölykeikkel élnek, jóval kisebb, átlagosan 0,65 négyzetkilométeres területen. A vezérhímekkel általában csak akkor találkoznak, amikor az párzani akar. A hímek viszonya rendkívül ellenséges; gyakoriak az összecsapások. A nőstények ösztrusz ciklusa 30 napos, az ovuláció a 15. nap környékére esik, és a fogékonyságának sok más majommal ellentétben nincs látható jele. A vezérhím több nősténnyel is párosodik. A borneói orangutánok 233–263 nap, a szumátraiak 227–275 nap vemhesség után rendszerint egy, körülbelül 1,5 kg-os kölyköt szülnek, de az ikerszülés sem ritka. A fiatal orangutánok anyjukba kapaszkodva utaznak a fák koronaszintjén. Az anya körülbelül 42 hónapos korában választja el kicsinyét. A szülői gondoskodásnak köszönhetően a kölykök halandósága alacsony; 91%-uk eléri az egyéves kort. A fiatalok 6–7 éves korukban válnak önállóvá. A nőstények anyjuk közelében maradnak, a hímek azonban messze vándorolnak.
A nőstények 7–10 éves korukban válnak ivaréretté; eddigre elérik felnőtt méretüket. Első kölyküket rendszerint 15 éves korukban szülik, a következőket pedig általában 8 évente. A hímek 10–12 éves korukig nőnek, de fizikai és szociális érettségüket csak körülbelül 14 évesen érik el. Vadon körülbelül 45 évig, állatkertben akár 60 évig is élhetnek.


Érdekességek

Orangutan 092.jpg
Orang Utan, Semenggok Forest Reserve, Sarawak, Borneo, Malaysia.JPG
Az orangutánok rendkívül vonzódnak a tárgyakhoz, eszközökhöz; a vadon élő példányok is rendszeresen használnak eszközöket. Állatkertekben jó megfigyelőképességük, intelligenciájuk, erejük és eszközhasználó képességük révén ők a legsikeresebb szökőművészek.

forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Orangut%C3%A1n


 http://m.cdn.blog.hu/na/napiallatsagok/image/nonja%20or%C3%A1ngut%C3%A1n.jpg
 http://m.cdn.blog.hu/na/napiallatsagok/image/nonja%20or%C3%A1ngut%C3%A1n.jpg
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2013. december 4., szerda

Rókacápa

A rókacápa (Alopias vulpinus) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának a Heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe és a rókacápafélék (Alopiidae) családjába tartozó faj.
A rókacápa a Földközi-tenger leggyakoribb cápája. Ritkán előfordul az Adriai-tengeren. De a Fekete-tengerben és az Azovi-tengerben valamit az Északi-tengerben is megtalálható. Nagyon ritkán a Balti-tengerben is. Az Indiai-óceánban az Atlanti-óceánban és Csendes-óceánban is észlelhető. De a szubtrópusi meleg tengerek lakója. Ez a cápafaj a nyílt tengeren és partközelben is egyaránt van.
Hossza meghaladhatja az 5 métert, testtömege a 150-200 kg-ot. Farokúszója aránytalan, mert a felső része sokkal hosszabb, mint az alsó. Hátúszója kicsi, mellúszója a többi cápaféléhez képest jóval nagyobb.
Hosszú farokúszójával messzire hangzó csapkodást osztogat a hering és szardínia rajokban. Így együtt tartva őket, könnyebben ejthet tömeges zsákmányt belőlük. Gyakran rajokban vagy párban vadászik. Nagy ritkán az embert is megtámadja.

Azért kapta ezt a találó nevet,mert rendkívűl óvatos,körültekintő.Megfigyelték hogy mesze elkerüli a felcsalizott horgot,s ha bármi gyanusat észlel,rögtön továbbúszik.A közepes méretű cápák közé tartozik.
Fogai háromszög alakúak,3-4sorban rendezetten ülnek az álkapocsban.Főleg a hering-a makréla és a szardínia rajokat tizedeli.Zsákmányát sajátos módon cserkészi be.A halrajt többször körbeússza,miközben hosszú farokúszójával a víz felszínére csapdos.A hangos vízcsobogás mind szűkebb körbe kényszeríti a megilyedt halakat.Ha a tömörítés sikerrel járt,rögtön hozákezd a halak tömeges bekebelezéséhez.

 forrás:http://www.nyugatijelen.com/pictures/36108.jpg

http://www.nyugatijelen.com/pictures/36108.jpg

forrás:http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/rolandg/uploads/Feh_r_C_pa.jpg
http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/rolandg/uploads/Feh_r_C_pa.jpg



Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

Cetcápa

A cetcápák eddigi legnagyobb, több száz egyedből álló csoportját figyelték meg a mexikói Yucatán-félsziget csúcsánál. A 2009-es eseményről most számoltak be a kutatók.

A cetcápa (Rhincodon typus) a világ legnagyobb hala, átlagos testhossza 4-6 méter. Hatalmas termete ellenére teljesen veszélytelen, planktonnal és krillel (apró rákfélékkel) táplálkozik. A cetcápákról sokáig azt hitték, hogy magányos óriások, amelyek a nyílt tengeren élnek és táplálkoznak. Az utóbbi időben azonban számos bizonyíték látott napvilágot, hogy időszakos vándorlásaik alatt egyes helyeken nagy csoportokba verődnek a partközeli vizekben.

Az egyik ilyen csoportosulás minden évben megfigyelhető a mexikói Yucatán-félszigetnél lévő Isla Holbox partjainál, Cabo Catochétól északra. A PLoS One legújabb számában egy nemzetközi kutatócsoport egy ennél is nagyobb cápacsoportosulásról számol be, amelyet még 2009-ben figyeltek meg a Yucatán-félsziget csúcsától keletre. Rafael de la Parra Venegas és munkatársai mintegy 420 cetcápát számláltak meg a levegőből az úgynevezett Afuera-esemény kapcsán egy 18 négyzetkilométeres tengerfolton. A cápák azért verődtek össze ilyen nagy számban, hogy táplálkozzanak az itt lerakott hatalmas mennyiségű halikrából.

"A cetcápa (Rhincodon typus) a világ legnagyobb hala, átlagos testhossza 4-6 méter. Hatalmas termete ellenére.
cetcápa, vagy bálnacápa a legnagyobb jelenleg élő halfaj. Átlagos testhossza 4-6 méter, de előfodulnak ennél jóval nagyobb példányok is. Mérete olykor elérheti a 12 métert, de néhány kivételesen nagy példány akár 18 méteresre is megnőhet."

forrás:http://www.origo.hu/tudomany/20110503-videora-vettek-a-cetcapak-legnagyobb-csoportosulasat.html



http://www.blikk.hu/data/cikk/2/7/55/7/cikk_2075507/16_o_capa_Northfoto.jpgforrás:http://www.blikk.hu/data/cikk/2/7/55/7/cikk_2075507/16_o_capa_Northfoto.jpg

 http://www.horgasz.hu/images/halak/kepek_nagy/cetcapa.jpgforrás:http://www.horgasz.hu/images/halak/kepek_nagy/cetcapa.jpg


 http://www.divecenter.hu/pic/_hal/whaleshark_snorkel.jpg
 forrás:http://www.divecenter.hu/pic/_hal/whaleshark_snorkel.jpg
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)