A kék bálna a leghatalmasabb faj,amely valaha a Földön élt-mérete a leggigantikusabb dinoszauruszokét is meghaladja ,-ennek ellenére alig akad olyan ember aki látta volna őket.
A leghangosabb állatok közé tartoznak szerte a tengerben és szárazföldön mégis alaposan meg kell küzdenünk érte, ha hallani akarjuk a hangjukat. Ők hozzák világra a természet leghatalmasabb „kicsinyeit”, ám legtöbb szaporodóhelyük máig ismeretlen a tudósok előtt.
A
National Geographic Channel 2009. március 1-én, este 9-kor A kék bálnák
királyságába kalauzolja a nézőket, egyebek mellett bemutatva az első
olyan víz alatti felvételeket, amelyet ember valaha kékbálna-borjúról
készített.
Egyes
területeken a kékbálnák oly ritka állatnak számítanak, hogy a szakértők
alig tudnak róluk valamit, a legtöbb tengerrészen azonban egy dolog
biztosnak tűnik velük kapcsolatban: a jövőjüket komoly veszély
fenyegeti. A Csendes-óceán északkeleti medencéjében a kékbálnák száma
egykor a tízezret közelítette, az elmúlt több mint egy évszázad
kíméletlen vadászata azonban – negatív értelemben… – meghozta a
gyümölcsét. Így azután, bár vadászatukat az 1960-as évek óta nemzetközi
egyezmények tiltják, ma már kevesebb mint kétezer példányuk él azokban
az Antarktisz-környéki vizekben, amelyek korábban a legnépesebb
állományaiknak szolgáltak otthonul.
A látványos filmben egy – a
National Geographic Society által támogatott – nemzetközi kutatócsoport
expedícióját követhetjük nyomon, amelynek célja megmentésük érdekében
minél több ismeretet szerezni e csodás behemótokról, és megtudni, hogy a
vadászatuk betiltása ellenére miért fogyatkozik továbbra is ijesztő
sebességgel egyedszámuk.
 |
|
e fenséges
állatokról – egyebek mellett egy anya és borja meghitt kettőséről. A
film egyik legizgalmasabb pillanata az, amikor a felfedező kedvű borjú a
tudósok csónakja felé veszi az irányt, és a víz alatti operatőröket kis
híján elsodorva közvetlenül a lélekvesztő alatt úszik el. Az állaton
látható feltételezett magzati ráncok arra utalnak, hogy a felvétel
pillanatában a borjú még egy hónapos se lehetett! A kutatóknak a
bálnákon kívül két másik riktán látható faj, az álcserepesteknős és a
cetcápa egy-egy példányát is sikerül becserkésznie. A filmben a
szakterület legelismertebb tudósai nagy fába vágják a fejszéjüket:
megkísérlik felkutatni a kékbálnák alig ismert telelőhelyeit és
feltérképezni migrációs útvonalaikat; két létfontosságú információ, ha
meg akarják védeni őket a kipusztulástól. A siker érdekében speciális
műholdas nyomkövetővel látnak el 15 kékbálnát, amelyeket reményeik
szerint ilyen módon elkísérhetnek egy – mintegy ezer kilométeres sugarú
kört lefedő – tengerrészre, az ún. “Costa Rica Dómhoz”, ahol
feltételezéseik alapján sok más faj mellett a kék bálnák párzására és
ellésére is sor kerül.

A
Costa Rica Dómnál a kutatók nem várt akadályba ütköznek, amikor csak
hatalmas nehézségek árán képesek ismét megtalálni korábban megjelölt
vizsgálati alanyaikat. Az adóval felszerelt 15 bálna közül csak három
érkezett meg, ráadásul a műholdas technológia jelentős késéssel működik.
Ilyen körülmények között megtalálni egy állatot, amely ideje legnagyobb
részét víz alatt tölti, s 24 óra alatt 160 km-t képes úszni a szélrózsa
bármely irányába – nos egy ilyen állatot az óceánban megtalálni olyan
reménytelen feladat, mintha egy tűt keresnénk a szénakazalban. És mégis:
a csapat, új fejezetet nyitva a kékbálna-kutatás történetében,
szerencsésen rábukkan egy anyaállatra, amely mellett immár ott úszik
újsszülöttje is. Az egyik legkülönlegesebb és legmegindítóbb látvány,
amellyel a természet az embert megajándékozhatja!
A kutatóknak
expedíciójuk során három olyan viselkedésformát is alkalmuk nyílik
megfigyelni, amelyeket korábban még soha nem írtak le a Costa Rica
Dómnál: szemtanúi lehetnek a kékbálnák udvarlásának, ellésének és téli
táplálkozásának is. A titkos gyülekezőhely tanulmányozásával a tudósok
olyan értékes információkhoz jutnak, amelyek birtokában mostantól a
korábbinál eredményesebben léphetnek fel a faj és élőhelye védelme
érdekében. A csapat kutatásai megerősítik, hogy a borjak a Dóm területén
születnek, és hogy a kékbálnák a téli időszakban is táplálkoznak – egy
eddig csak sejtett viselkedésforma, melyet korábban még soha nem
sikerült igazolni a Costa Rica Dóm esetében.
|
|  |
A
kékbálnák királyságában arról is hallunk, hogy ez a csodálatos állat
miért vált a világ egyik legveszélyeztetettebb fajává. Óceánjaink egyre
forgalmasabbak és zajosabbak, ráadásul a bálnák táplálékállatai
megfogyatkozóban vannak. És bár a bálnavadászatot ma már nemzetközi
egyezmények tiltják, az óceánokat – gigantikus teherhajók formájában –
továbbra is gyilkosok járják. Az adatok azt mutatják, hogy évről-évre
mind több kékbálna válik óriáshajókkal való ütközés áldozatává. Ezt
látszik alátámasztani az a tény is, hogy a film forgatása közben talált
négy kimúlt kékbálna mindegyike – a sérülésnyomok erre utalnak – efféle
balesetben pusztult el. A szakértőknek a hajók mellett a növekvő ipari
zajszennyezés is egyre több fejfájást okoz: attól tartanak, hogy ez a
fajta zavaróhatás is felelős lehet az állatok egyedszámának
csökkenéséért.

A
helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a jelek szerint – a szigorú tiltás
ellenére – egyes országok részéről tovább folytatódik a bálnavadászat. A
filmben tanúi lehetünk egy ellenőrzőakciónak, amely során genetikus
szakértők japán halpiacokat járnak bálnahús után kutatva – és
keresőmunkájuk sajnos sikerrel jár… Az óriások szándékos pusztítása
tehát mindmáig tart – még akkor is, ha napjainkban a kékbálna-populáció
hanyatlásának egy egészen furcsa jele is megmutatkozik: a genetikusok
vizsgálataik során egy olyan bálna-hibridre bukkantak, amely egy kék- és
egy barázdás bálna házasságából született! A biológusok szerint ez a
különös reprodukciós viselkedés egyértelműen a bálnák
egyedszám-csökkenésének a következménye.
A film látványos víz
alatti felvételek, a bálnák belső testfelépítését bemutató számítógépes
grafikák, nagy felbontású térképek és lebilincselő szakértői
magyarázatok segítségével avatja be a nézőket a kékbálna-kutatás
legújabb fejezetébe. És a National Geographic a világot ezúttal
„bálnatávlatból” bemutató bravúros Crittercam® felvételeiről még nem is
beszéltünk, amelyeket a hátukra tapasztott kamerák segítségével maguk az
állatok készítettek…
Forrás:http://www.ng.hu/Termeszet/2009/02/A_kekbalnak_kiralysaga.

Forrás:http://hirportal.sikerado.hu/images/kep/201211/balna%20570.jpg

Forrás:http://hirportal.sikerado.hu/images/kep/201210/kek_balna_farok.jpg

Forrás:https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjwqMaABiVdvbcEpU6SJftfhGMe1yU-yL77j1j38ticz1yZBYJKLzfJkSExWBzi41VlpQOrFyML_pAf354Zi58de-WeQxG8rTLazvZHtbMcoW9eCPh9CFfElFu3OwWH8FnuZ-wbDNUzdkR0/s320/whale11280.jpg